életemben először felszabadultan tudtam én lenni két héten át és eszembe se jutottak a komplexusaim. még az extra két nap alatt sem. a vonaton hazafelé őszintén félve figyeltem magam, de ott se történt semmi vészjósló. és még mindig nincs hír felőlük.

szeretném ha ez így is tudna maradni. talán elég lesz visszagondolni erre a két hétre, ha vissza akarnak osonni. résen leszek.

önbizalomterápia és szeretetgombóc tábor 2010

mert végülis ha az élet ismétli önmagát, mint ahogy gyakran teszi, az ember egy idő után igazán megtanulhatná megszelidíteni és saját hibáiból tanulva újrajátszani egy-két jelenetet. kár hogy a távirányító valahol fent van, és ki tudja mit akarnak éppen nézni ott fent.

(mindenesetre az esőillatban elalvás lehetőségét ezúttal engesztelésnek veszem, onnan fentről.)

zavarban voltam és zavart minden és mindenki körülöttünk. nem így képzeltem ezt, és bármennyire is örültem, egyre szomorúbb lettem az este során. ez is zavart.

az éjszakai buszról minden egyes alkalommal eszembe jutnak azok az emlékek, amik akár szépek is lehettek volna. jó lenne pár emléket felülírni. nem elfelejteni, felülírni.

szép lassan rájön az ember, pontosan hol is cseszte el. és onnan már gyerekjáték minden.

There must have been a moment at the beginning, where we could have said no. Somehow we missed it.

régi, megunt komplexusaimat izgalmasabbakra cserélném, vagy ingyen elvihetők.